Ne költsön sokat

Még mindig nem eléggé figyelünk oda az ünnepi bevásárláskor. A fiatalabb generáció információi hiányosak, ők azok akikre ráfér némi pénzügyi ismeret.

Sosem szabad elfeledkeznünk, hogy a karácsonyi bevásárlási-rohamban ugyanúgy oda kel figyelni arra, hogy mit, miért, hogyan veszünk – jelentette ki az ünnepi forgatag egyik nyugodtabb pillanatában az egyik szombathelyi kereskedő. Sebestyén Tibor amúgy is hangsúlyozta: nem szabad bedőlni a reklámoknak, óriási árengedményt kínáló akcióknak, megfontolt költekezésre van szükség. “Cégünkhöz jobbára azok a megfontolt vásárlók látogatnak el, akik tisztában vannak azzal, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, de az akkor megvásárolt műszaki termékek hosszú távon szolgálnak minket” – mondta a cégvezető. Sebestyén Tibor hangsúlyozta: a karácsonyi bevásárlás közben sem szabad elfelejteni azt, hogyne költsön sokat a megvett termékkel együtt járnak jogok és kötelezettségek is a vásárló számára, éppúgy, mint a hitel havi törlesztőrészlete. –

“Cégünk számára nagyon fontos a vásárlókkal való személyes kapcsolattartás, a tanácsadás és a hozzá tartozó szolgáltatások” – mondta a kereskedelmi szakember. Kiemelte: “bár lehetőség van üzletünkben hitelre történő vásárlásra, az utóbbi években egyre inkább háttérbe szorul ez a fizetési  mód. Úgy vélem, a kereskedelem lényege ebben a kiélezett helyzetben az, hogy a vásárló érezze, számíthat az eladó sokéves szakmai tapasztalatára. Így nem érhetik meglepetések a továbbiakban sem”. A műszaki kereskedő szavai azonban nem feltétlenül tükrözik a hazai ünnepi gyakorlatot, legalábbis ami a pénzügyi megfontoltságot illeti.

Az egyik személyi hitelezésben aktív bank lapunkhoz eljuttatott nyilatkozata szerint idén is, ahogyan a korábbi években, azt tapasztalják: Az év végén a hitelfelvételi kedv jelentősen erősödik. Az év utolsó hónapjában az ünnepi időszak  miatt mind a hitelkártyás költések összege és gyakorisága, mind az áruhitel- és a személyikölcsön-igénylések megnövekednek áll  a közleményben. A bank adatait alátámasztja, egy nemrég végzett felmérés is, miszerint a lakosság 45 százaléka, azaz majdnem a fele valamilyen hitelt törleszt. Noha tisztában vagyunk a takarékoskodás fontosságával ezt éppen az adósségrendezés miatt nem tudjuk megtenni. A kutatásban 10 ezer ember véleményére voltak kíváncsiak, ahol egyebek közt a pénzügyi tájékozottságra és a hitelek milyenségére, mennyiségére helyezték a hangsúlyt. Kiderült, a banki szolgáltatásokat nem ismerjük eléggé, és a pénzügyi tudatosság is hiányzik a lakosságból. Minden második adós a lakáskölcsönét törleszti, az áruhitel pedig számottevőbb mint a gépjárműlízing. A mai huszonéves generáció több mint fele egyáltalán nem tájékozott a különféle banki termékek elérhetőségeit illetően, több mint 10 százalékuk pedig mindössze a bankkártyával és online szolgáltatásokkal tudja összepárosítani ezt a fogalmat. Tekintettel fiatal életkorukra, ez még talán el is fogadható, ugyanakkor a harminc éveseknél is erősen hiányos banki ismeretek derültek ki. Ezen ismeretek hiánya természetesen a nagyobb vásárlási késztetéskor így a  sokat emlegetett Black Friday, kiemelt akciós vagy éppen a karácsony előtti bevásárláskor tetőzik. A statisztikák szerint ilyenkor nő meg a fogyasztói hitelek mennyisége, melyeket aztán a csendes hétköznapokban kell törleszteni, talán elgondolkodván azon, érdemes vagy szükséges –e az ünnepi hangulatot ilyen szintű elkötelezettséggel növelni, hogy ne költsön sokat.

 

Amennyiben cikkünk felkeltette érdeklődését, kérjük kövessen bennünket facebook-on, youtube-on, iratkozzon fel levelező listánkra, illetve böngéssze bizalommal további írásainkat, videóinkat blogunkon. Amennyiben személyesen szeretné felvenni velünk a kapcsolatot az alábbi linken megtalálja elérhetőségeinket!