Párátlanító helyett szellőztető ventilátor

Szükségtelen a szellőztető ventilátor?

Röviden a válaszunk: Nem.  Bár a „józan paraszti ész” és logika azt diktálhatná, hogy mindkettő arra szolgál, hogy a pára „eltűnjön” a fürdőszobából, vagy konyhából. Szakkereskedőként több esetben tértek be hozzánk azzal, hogy szeretnék ha fürdőszobájuk nem „állna a gőzben” egy – egy  fürdés után.  Szakkereskedőként bizton állítjuk, hogy ez esetben a páraérzékelővel felszerelt szellőztető ventilátor az, amire a hatékony páramentes helyiséghez szüksége van. Nézzük miért jó párátlanító helyett szellőztető ventilátor.

Nem minden az aminek látszik

A párátlanító készülék olcsó(bb) és mobil lehetőséget kínál, ha a lakás valamilyen okból túl párásnak bizonyul. A túl magas páratartalom miatt ugyanis penészesedés, vagy akár dohosodás, salétromosodás is kialakulhat. Ezek ráadásul nemcsak az épületben tehetnek kárt, hanem az emberi egészségre is veszélyesek. A megszüntetésük pedig hosszadalmas, bonyolult és költséges.

Ezek miatt a kicsi kompakt eszközök tartós páramentesítésre sajnos nem alkalmasak. Különösen igaz ez a fürdőszobára. Tény és való, nem kell beszerelni, egyszerűen beteszi az ember és kész. De a zajszint, illetve a folyamatos figyelemmel kísérés nem túl kellemes. Hatékony és kényelmes megoldást keres?  Erre a célra a szellőztető ventilátor beszerelése a tökéletes!

A Cata E – Glass sorozat GTH változatai ráadásul összetett funkciót lát el. Érzékeli a helyiség relatív páratartalmát (ezt a készüléknél célszerű mérni), ráadásul LED kielzőjén le is olvasható mind ez, mind pedig a helyiség hőmérséklete is. Nem fogyaszt felesleges energiát sem, hiszen akkor működik, ha a helyiség páratartalma egy előre beállított szintet eléri. Az időzítő funkció pedig az utószellőztetésről is gondoskodík. A LED bizonyos esetekben fényforrásként is üzemelhet, de ebben az esetben külön kell bekapcsolni. Lámpakapcsolóra köthető, mint a sebomuszaki.hu által forgalmazott összes modell, ráadásul 2 sebességes, amelyet a készülékben található mikrokapcsolóval lehet fokozatmentesen állítani.

Bár elsősorban a fürdőszoba és a mellékhelyiség juthat eszünkbe, ha ventilátor vásárlás mellett döntünk, viszont érdemes megfontolni az összes olyan helyiségben való használatot is, ahol pára/gőz keletkezhet, így a konyha illetve azon helyiséget is ahol téli időben a kimosott ruhákat szárítani szándékozik.

Higgye el, szakkereskedőjeként  válasszon párátlanító helyett szellőztető ventilátor modellt. Bizton ajánljuk a Cata E-Glass GTH szellőztető ventilátorunk.

Ha tetszett a cikk, kérjük látogasson el közösségi média felületeinkre, olvassa cikkeinket!